A napenergia tárolása

Írta: Solar Experts 2021. július 31.

Miért fontos a napenergia tárolása

Az utóbbi években egyre nagyobb az érdeklődés a megújuló energiaforrások háztartásokban történő felhasználása iránt, azon belül is komolyabb érdeklődés övezi a napelemes rendszereket. Amikor napelemes rendszert telepítünk számolnunk kell azonban azzal a lehetőséggel is, amikor az általunk megtermelt energia túllépi azt a mennyiséget, amit háztartásunk képes lenne felhasználni. Ebben az esetben a többlet megtermelt energia kárba veszne, ha annak tárolása vagy egyéb hasznosítása nem megoldott.

Többféle módszer is létezik, mellyel a megtermelt, de fel nem használt energiát hasznosítani lehet és ezáltal megvalósul a napenergia tárolása.

Elektromos áram visszatáplálása a hálózatba

Az egyik leginkább elterjedt megoldás az, amikor közvetlen kapcsolatban állunk az elektromos hálózattal és a megtermelt, de fel nem használt energiát visszatápláljuk oda. Ebben az esetben egy úgynevezett ad-vesz fogyasztásmérőt szerelnek fel a napelemes rendszerhez, amely méri azt, hogy mennyi energiát táplálunk vissza a hálózatba, illetve azt, amikor onnan mi fogyasztunk.

Háztartási méretű napelem rendszer (HMKE) esetében érdemes az éves elszámolást kérni a villamos energia szolgáltatótól, ezáltal évente egyszer történik meg a mérőóra leolvasása (amely során kiderül, hogy mennyi energiát tápláltunk vissza a hálózatba és onnan mennyit fogyasztottunk), majd ennek függvényében az fog fizetni, aki több energiát kapott. Fontos tisztában lenni azonban azzal, hogy villanyóránk azt az energiamennyiséget nem méri, amelyet saját napelem rendszerünk segítségével megtermeltünk és fel is használtunk, hiszen az a mérőig nem jut el.

A visszatáplálás előnyei közül talán azt érdemes leginkább kiemelni, hogy alapvetően nem egy környezetszennyező megoldás, a szó szoros értelmében vett energiatárolás nem történik, hiszen a napelemeink által termelt zöld energia egyből valaki más által kerül felhasználásra a hálózaton keresztül.

Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor egyszerűen nem valósítható meg az, hogy a megtermelt villamos energia visszatáplálásra kerüljön a hálózatra, például azért:

  • mert nincs kiépített villamoshálózat a közelben vagy túlzottan sokba kerülne azt odavezettetni;
  • az adott felhasználó szeretne teljes mértékben függetlenedni a villamosenergia szolgáltatótól és ad-vesz villanyóra használata helyett, kizárólag egyedül kívánja előállítani és tárolni a saját napelemei által megtermelt energiamennyiséget.

Ilyenkor a megoldás egy olyan, úgynevezett szigetüzemű rendszer telepítése, amelyben a napelemek által megtermelt elektromos energia akkumulátorokban kerül eltárolásra, majd, amikor szükséges, onnan használható fel.

Sziget-üzemű tároló rendszer

A sziget üzemű tároló rendszer esetén tehát a pluszban megtermelt, a termelés időpontjában fel nem használt energia tárolása akkumulátorok segítségével történik, melynek legfőbb előnye, hogy teljesen függetlenedhetünk a közüzemi hálózattól és ezáltal bebiztosíthatjuk napelemes ingatlanunkat például a hálózat-kimaradási zavaroktól, ezáltal szünetmentes elektromos önellátást kialakítva.

A sziget-üzemű tároló rendszerek esetén azonban mindenképpen számolnunk kell, azzal, hogy a többlet energiát tároló speciális akkumulátorokat, sajátosságaikból adódóan várhatóan 5-10 évente cserélni kell majd, hiszen élettartamuk egy autó akkumulátorához hasonlóan véges. Ezenkívül érdemes már előzetesen többszörösen túlméreteznünk a beépített napelem-teljesítményt azért, hogy a napszakok (nappal-éjszaka) és az évszakok közötti termelés és fogyasztás kiegyenlítődhessen. Amennyiben ezt a beállítást sikerül tökéletesen elvégezni, akkor napelemes otthonunk energiaigénye gyakorlatilag egész évben fedezhetővé válik a tároló akkumulátorok segítségével.

Fontos tudni azonban azt is, hogy egy sziget üzemű tárolórendszer telepítése jóval költségesebb egy hálózatra kapcsolt napelemes rendszerénél, mivel ezek az energiatárolók speciális és drága eszközöknek számítanak és telepítésükre, majd 5-10 évenkénti cseréjükre egy hálózatra visszatápláló napelemes rendszer esetén egyáltalán nincs szükség.

Energiatárolók, avagy a hibrid megoldás

A fentieken kívül léteznek egyéb tárolási megoldások is, amelyek gyakorlatilag a fenti két módszer megoldásait ötvözik, amolyan hibrid megoldást alkotva, ezek pedig az energiatárolók.

Hogy ne menjünk messzire Németországban maga az energiaszolgáltató korlátozza a hálózatba visszatáplálható energia mennyiségét. Erre kínálnak jó megoldást az úgynevezett energiatárolók, amelyeket hálózatra kapcsolt napelemes rendszerekhez fejlesztettek ki. Működésük lényege abban áll, hogy amennyiben több az energiatermelés, mint annak felhasználás, a pluszban termelt áram nem a hálózatba, hanem egy tárolóba kerül visszatáplálásra, így amikor rendszerünk éppen nem termel villamos energiát, úgy nem a hálózatról nyerjük azt vissza, hanem az energiatárolóból. Amennyiben az energiatárolónkból is elfogy a villamosenergia, kizárólag abban az esetben vesszük igénybe a hálózati áramot. Ezen tárolóeszközök mérete és kapacitása eltérő, mindig az adott felhasználási igényekhez mért.

Összefoglalásképpen

A napelemes rendszerünk által megtermelt napenergia tárolása jelenleg tehát három módon oldható meg, sziget üzemű tároló rendszer segítségével, az energiatárolók által történő tárolással és a hálózatra történő visszatáplálással, hiszen ez utóbbi esetet is bátran tekinthetünk egyfajta energiatárolási módnak. Természetesen mindhárom módszernek megvannak a fentiekben is részletezett előnyei és hátrányai és természetesen a technikai adottságok is nagyban befolyásolhatják választásunkat. Azonban bármelyik megoldást is részesítjük előnyben, mindenképpen ajánlott minőségi alapanyagokat, alkatrészeket és hozzáértő szakembereket választani napelemes rendszerünk telepítésekor.

 

Egy
Zöldebb
Jövőért

A földet érő 1 órányi napsütés több energiát ad, mint amennyit az emberiség 1 év alatt elhasznál.
A napenergia végtelen energiaforrás és teljesen ingyen van, ugyanakkor kérdés, hogy élünk-e felhasználásának modern lehetőségeivel. Jövőnk záloga, hogy a tradicionális fosszilis energiahordozókra épülő energiatermelést minél előbb megújuló energiaforrásokra cseréljük. Használja ki az egyre csökkenő költségű napelemes rendszerek nyújtotta lehetőségeket, és lássa el otthonát vagy vállalkozását tiszta energiával!
Solar Expert Építési és Kereskedelmi Kft. címe

Solar Experts Építési és
Kereskedelmi Kft.

1213 Budapest, Csáklya u. 24.
Mutasd a térképen

+36 70 55 777 88
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


© Solar Experts. Minden jog fenntartva. Site by Meraki

Solarexperts
Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.