Napelem lapostetőre? Tényleg lehetséges ez?

Írta: Solar Experts 2021. augusztus 02.

A napelem technológia iránt érdeklődők közül bizonyára sokakban felmerült már a kérdés, hogy vajon lehetséges-e lapostetős épületekre napelemet felhelyezni. A kérdés teljesen jogos, főleg akkor, ha belegondolunk, hogy lapostetős épületek a lakóházakon kívül lehetnek gyárépületek, csarnokok, önkormányzati épületek, kórházak is, így hatalmas potenciál van a napelemek ilyen típusú felhasználásában.  Ahhoz azonban, hogy meg tudjuk válaszolni a fent feltett kérdést, érdemes kicsit jobban körüljárni a témát.

Dőlésszög és tájolás

A kérdés megválaszolásához két alapvető tényezőt kell tüzetesebben megvizsgálnunk, ezek pedig a dőlésszög, valamint a tájolás. Ezektől a tényezőktől függ ugyanis az, hogy a napelem paneleket mekkora szögben érik a napsugarak és ezáltal milyen hatékonysággal dolgoznak majd.

Dőlésszög:

Mint ahogy azt annak idején, még általános iskolás tanulmányaink során elsajátítottuk, a Föld a saját tengelye körül forog Nap körüli pályáján. Ebből adódóan a napsugárzás iránya is folyamatosan változik. Mivel Magyarország az északi mérsékelt övben helyezkedik el, így a napelemek ideálisnak tekinthető dőlésszöge kb. 35°-ban határozható meg.  Ez azt jelenti, hogy ebben az ideális esetben hozható ki a legmagasabb hatásfok a napelemes rendszerekből.

Tájolás:

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a déli tájolás esetén érhető el egy napelemes rendszer legmagasabb hozama. Mielőtt bárki nekikeserednie, ez nem jelenti azt, hogy a déli tájolástól eltérő esetekben le kellene mondani a napelemek használatáról, mégpedig azért nem, mivel a déli tájolástól 45%-ban történő eltérés esetében, tehát keleti és nyugati tájolás esetén a hatásfokvesztés minimális: 5-10% körüli. Viszont rossz hírünk van azok számára, akiknél a tető északi irányba néz, ugyanis ebben az esetben a napelemes rendszerek telepítése nem javasolt, hiszen a megtérülés ideje így nagyon hosszú lenne.

Mire figyeljünk fokozottan napelem lapostetőre történő telepítéskor?

De térjünk vissza eredeti témánkhoz, a napelem lapostetőre történő telepítéséhez. A fentiek elolvasása során bizonyára már mindenki rájött arra, hogy a lapostetőre történő napelem szerkezet szerelés és rögzítés nem feltétlenül úgy történik, hogy a napelemeket a lapostető síkjában rakják le, hiszen ebben az esetben ez gyakorlatilag 0°-os bezárt szöget jelentene, ezzel jelentősen rontva a hatásfokon.

napelem-lapostetore-solar-experts

A megoldás abban rejlik tehát, hogy olyan tartószerkezeteket telepítenek fel a lapostetőre, amelyek sajátossága, hogy a tető síkjához képest jellemzően 15-30°-os plusz dőlésszöggel szerelhető fel rájuk a napelem rendszer.

A napelemes rendszerek lapostetőre történő telepítésnél fokozottan figyelembe kell azonban venni a statikai szempontokat is. Hogy miért? Mivel ezekben az esetekben nincs lehetőség arra, hogy magához a tetőhöz rögzítsük a napelemes rendszert, ugyanis a födémek megfúrása ebből a szempontból tilos. Ennek ellenére viszont mindenképpen meg kell oldani a napelemes rendszerek stabil rögzítését a tetőn, hiszen viharos, szeles időjárás esetén a szél alákaphat az így felszerelt napelem tábláknak (kb. 17-20 kg egy darab napelem súlya), ezzel akár hatalmas károkat okozva. Ezért lapostetős telepítés esetén úgynevezett ballasztsúlyokkal kell ellátni a napelemes rendszerek tartószerkezetét. A felszerelés előtt azonban mindenképpen fontos megvizsgálni azt, hogy az adott tetőszerkezet, elbírja-e ezt a megnövekedett súlymennyiséget.

Ha a tetőszerkezet elbírja a napelemekkel felszerelt tartószerkezetet már csak azt kell eldöntenünk, hogy egy vagy több sorban kívánunk napelemeket elhelyezni a lapostetős épületen. Amennyiben több sorban kerülnek elhelyezésre a napelemek, érdemes figyelni az egymás mögött elhelyezett panelek/panelsorok távolságára, elhelyezésére, hiszen a dőlésszög miatt akár le is árnyékolhatják egymást, ezzel akár jelentősen csökkentve a felszerelt napelem rendszerek hatásfokát.

Összegzés

Napelem lapostetőre?

- hangzott a kérdés cikkünk elején, amire a válasz egy határozott igen. Mindegy tehát, hogy cseréptető vagy lapostető. A hagyományos ferdetetős háztulajdonosokkal szemben nincsenek hátrányos helyzetben azok, akik lapostetős épületükre szeretnének napelem rendszereket telepíteni. A fentiekben részletesen bemutatott, lényeges és fontos szabályok betartása mellett mindenképpen érdemes belevágni egy lapostetős épület esetén is napelemes rendszerek kialakításba, ahogy erre egyre több példát láthatunk már Magyarországon is.

 

Egy
Zöldebb
Jövőért

A földet érő 1 órányi napsütés több energiát ad, mint amennyit az emberiség 1 év alatt elhasznál.
A napenergia végtelen energiaforrás és teljesen ingyen van, ugyanakkor kérdés, hogy élünk-e felhasználásának modern lehetőségeivel. Jövőnk záloga, hogy a tradicionális fosszilis energiahordozókra épülő energiatermelést minél előbb megújuló energiaforrásokra cseréljük. Használja ki az egyre csökkenő költségű napelemes rendszerek nyújtotta lehetőségeket, és lássa el otthonát vagy vállalkozását tiszta energiával!
Solar Expert Építési és Kereskedelmi Kft. címe

Solar Experts Építési és
Kereskedelmi Kft.

1213 Budapest, Csáklya u. 24.
Mutasd a térképen

+36 70 55 777 88
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


© Solar Experts. Minden jog fenntartva. Site by Meraki

Solarexperts
Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.